Véget ért az Év Szakembere jelentkezés – köszönjük a több mint 200 pályázatot
Az Év Szakembere 2025 nevezési időszaka lezárult, és az idei számok ismét megmutatták, milyen erős és aktív a hazai szakemberek közössége. A több mint 200 beérkezett pályázat önmagában is nagy eredmény, de számunkra sokkal fontosabb az a szakmai elköteleződés, amit minden nevezés mögött látunk. Minden beadott munka azt bizonyítja: Magyarországon rengeteg olyan szakember dolgozik, aki a minőséget teszi az első helyre.
A következő hetekben elkezdődik a shortlist összeállítása, amelynek eredményét 2026. január 13-án tesszük közzé. Ahogy eddig is, a döntősök kiválasztásánál a szakmai színvonal, az igényesség és a valódi értékteremtés lesz a legfontosabb szempont.
Ezt követően 2026. január 23. és február 6. között elindul a közönségszavazás, ahol minden döntős megmutathatja magát a szélesebb szakmai és laikus közösségnek is. Itt minden szavazat számít, hiszen a közösség visszajelzése legalább olyan értékes, mint a szakmai zsűri véleménye.
A program végső állomása a 2026 februárjában megrendezett díjátadó, ahol ünnepélyes keretek között jelentjük be a kategóriagyőzteseket és az Év Szakemberét. Ahogy minden évben, most is izgatottan várjuk, hogy kik állhatnak majd színpadra – és szívből drukkolunk minden pályázónak.
Köszönjük mindenkinek, aki nevezett, aki támogatta a pályázókat, és aki részese ennek a közösségnek. A Mapeinél hisszük, hogy a szakemberek munkája az épített környezet minőségének alapja. Az Év Szakembere program pedig erről szól: elismerni és láthatóvá tenni azt a tudást, amit nap mint nap beletesztek a munkátokba.
